A foglalkozásokon a gyerekek és a pedagógus egyforma pólót viselnek. A póló, egy ismétlődő rituálé és a képzelőerejük segítségével belépnek Hocus és Lotus világába. Körben állva, egymás kezét fogva elszámolnak az idegen nyelven egytől tízig, majd a szemüket kinyitva a pedagógus vezetésével elkezdődik a közös mesélés.
A gyerekek a pedagógus vezetésével körben állva gesztusokkal, mimikával, mozgással kísérve, az idegen nyelv kifejező használatának segítségével eljátsszák az aktuális történetet. Hol Hocus szerepébe bújva vesznek részt a történetben és a dialógusokban, hol a többi szereplőt elevenítik meg mozgással, mimikával, hangutánzással.
Következő lépésként a történetet ugyan csak mozdulatokkal, gesztusokkal kísérve eléneklik a hanganyag (mini-musical CD-n) segítségével.
A CD-hez tartozó könyvecskéből el is olvassák a mesét és beszélgetnek a képekről. A foglalkozás javasolt menetét követve egy foglalkozás hossza így 30 perc.
A történetet a csoport végül rajzfilm formájában DVD-n is megnézheti (5 perc). A CD és a DVD azonban lehetővé teszi, hogy a gyerekek a foglalkozásokon szerzett élményeiket otthon családjukkal is megoszthatják, újra és újra részesei lehetnek Hocus és Lotus, a két kedves figura kalandjainak.
A kedves történeteket a gyerekek szívesen hallgatják vagy nézik újra és újra, ahogyan anyanyelvükön is sokszor kérik kedvenc meséiket és dalaikat.
A módszer lehetővé teszi, hogy a pedagógus csoportjával akár minden nap 15-20 perce beépítse az idegen nyelvi foglalkozást a gyerekek programjába, így érve el a legjobb hatásfokot.
Copyright © 2010.Cherrug Kft.