Szintek

A Közös Európai Referencia Keret (KER) alapján határoztuk meg, hogy a szintek eléréséhez mennyi óraszám szükséges. Munka mellett tanuló felnőtt tanulókhoz alakítottuk ki az óraszámokat. Szorgalomtól, más nyelvek ismeretétől, képességektől függően változhat természetesen az óraszám.

A Közös Európai Referenciakeret - KER szintek leírásai

A1 A2 B1 B2 C1 C2

 

B1
MEGÉRTÉS

Hangzó szöveg értése

Megértem a lényeget az érthető, mindennapi beszéd során, amikor jól ismert, munkahelyen, iskolában, szabadidőmben gyakran felvetődő témákról esik szó. Megértem a lényeget sok olyan rádió- és tévéműsorban, ahol aránylag lassan és érthetően beszélnek az aktuális hírekről, személyes vagy szakmai témákról.

Olvasás

Megértem azokat a szövegeket, amelyek a gyakrabban előforduló hétköznapi vagy szaknyelvi elemekből épülnek fel. Megértem, mikor magánlevelekben eseményekről, érzésekről vagy kívánságokról írnak.

BESZÉD

Társalgás

Elboldogulok a legtöbb olyan társalgási szituációban, amely a nyelvterületen való utazgatás során felmerülhet. Felkészülés nélkül képes vagyok bekapcsolódni társalgásokba, amelyek valamely ismert vagy számomra érdekes témáról szólnak, illetve kapcsolódnak a mindennapi élethez (pl. család, hobbi, munka, utazás, aktuális események).

Beszéd

Egyszerű módon képes vagyok összekapcsolni a mondataimat, hogy az élményeimről, bizonyos eseményekről, az álmaimról, a reményeimről és a terveimről beszámoljak. Röviden indokolni és magyarázni is tudom a véleményemet, a terveimet. El tudok mesélni egy történetet, egy könyv vagy film cselekményét, továbbá le tudom írni, rám hogyan hatott a mű.

ÍRÁS

Rövid, egyszerűen összekapcsolt elemekből álló szöveget tudok írni az ismert vagy számomra érdekesnek tartott témákról. Élményekről, benyomásokról szóló magánlevelet is meg tudok fogalmazni